Mutyiország - 2 (avagy csak az első millióról ne kérdezzenek)

Ezzel a bejegyzéssel a tragikusan korán eltávozott Bossányi Katalinnak, a szerintem eddig legjobb gazdasági újságírónak szeretnék emléket állítani annál is inkább, mert az egész az ő kb. 15 évvel ezelőtti egész oldalas interjúján alapul. Persze a cikkel ellentétben főszereplőm nevét nem jelölöm meg. Kíváncsi vagyok, ráismertek-e?

Mostanában sokat gondolkozom azon, hogy keletkezett a magyar "Top 200" vagyona. Nem azért, mert oda vágyom vagy irígykedem. Ez pusztán "számszaki" és társadalomtudományi érdeklődés, amit az alapoz meg, hogy számításaim szerint ezeket a vagyonokat nem lehetett munkával összehozni. Azt gondolom, én azért tehetem meg, hogy ezt kimondjam, mert mindig viszonylag jól kerestem (és ezért sokat dolgoztam), tehát fel tudom mérni a lehetőségeket. Egy másik közismert mondás is eszembe jut, mégpedig John D. Rockefelleré: "csak az első milliómról ne kérdezősködjenek!"
Tehát:

Hősünket nevezzük szokásosan "X" úrnak. Saját bevallása szerint egy kis faluból érkezett a fővárosba. Összes vagyona két bőröndben elfért. Karrierje - mint sokaké - a GMK-s időkben kezdődött, tehát a nyolcvanas években. Először kis könyvelő irodát alapított, majd más, jól csengő nevű GMK-k főkönyvelőjeként tűnt fel. Hamar elkezdett ténykedni az ország első, magánvállalkozások érdekvédelmére alakult szervezetében. Itt némi konfliktusa támadt az egyik jól csengő nevű cég alapítójával és vezetőjével, mert egyre nagyobb ismertségét azzal is "fényezte", hogy ezen cég vezetőjének szerepében tűnt fel. Közben különféle kisebb vállalkozásokat hozott létre, például egy nagy nemzetközi adatbázis-szolgáltató cég hazai bástyája lett. Az érdekvédelmi szervezetnek hamar egyik legbefolyásosabb embere lett, és ilyen minőségben vált országosan ismertté, mint a taxisblokád megoldásában közreműködő tekintély. Érdemei egészen a parlamenti képviselőségig repítették.

Innen indul a bevezetőben említett cikk, amelynek apropója az volt, hogy X úr a privatizáció keretében megvette az egyik korábban vezető állami gyógyszerkereskedelmi céget. A cég vonzereje az volt, hogy a belváros egyik legértékesebb irodaházát tudhatta magáénak. A cég vételára jóval kevesebb volt, mint az általa birtokolt ingatlan értéke. A tranzakcióhoz X úr teljes egészében bankhitelt használt fel, aminek fedezete a privatizált cég ingatlana volt. A sikeres privatizációt követően X úr a rohamosan sorvadásnak induló cég maradványait kiköltöztette, az üres épületet pedig kb. annak a kétszereséért adta el - immár tulajdonosként - mint amennyit a cégért fizetett. A kapott vételárból kifizette a banknak a hitelt, a különbözet az övé maradt. Így jutott néhány hónap alatt többszázmillió Ft. nyereséghez anélkül, hogy egy fillér saját forrást befektetett volna. Az egész teljesen legális volt, a bank is biztonságban tudta a pénzét, tekintettel az ingatlan jól ismert értékére. Az újságíró a riportban nem átallotta feltenni azt a kérdést, hogy "mit gondol, ha én vagy más mezei ember odamegy a bankhoz, adtak volna hitelt?". X úr becsületére legyen mondva, hogy őszintén válaszolt, kb. azt, hogy "természetesen nem, de én nem akárki, hanem X vagyok, és legfőbb tőkém a noteszom, amelyben rengeteg fontos ember telefonszáma megtalálható". Hát esetében ez volt az első néhány(száz) millió története.
Ugyancsak X úr volt az, aki később feltűnt egy nagy bank felügyelő bizottságának tagjaként, mint jelentős részvényes. Történetesen ez az a bank volt, amelyik fent leírt hitelt nyújtotta. Ez a bank óriási port felkavarva csődbe ment, részvényei a névérték néhány százalékára estek. A pórul járt kisrészvényesek közül sokan máig nem látták viszont befektetésüket. Nem úgy X úr, aki pert indított a magyar állam ellen arra hivatkozva, hogy őt megtévesztették, mert eltitkolták a bank valóságos állapotát. Pont ő előtte, aki ott ült a Felügyelő Bizottságban! A pert természetesen megnyerte, az állam gavallérosan kifizette a részvények eredeti értékét kamatokkal együtt.
X úr amúgy már sok éve távozott a politika környékéről is, viszonylagos visszavonultságban él. Néha jelentős turisztikai befektetésekkel kapcsolatban hallani róla. Legújabb vállalkozása egy amerikai ötletre alapul: MLM hálózatot épít jó minőségű borokat adó termőhelyek virtuális hányadának tartós használatára. Ennek lényege: a csatlakozó fizessen belépési összeget, és ezért cserében minden évben vásárolhat meghatározott mennyiségű bort, ami állítólag az ő virtuális termőhelyéről származik.

Miért írtam ezeket: mert meggyőződésem, hogy a mai vagyonok eredete nagyrészt a magyar "eredeti tőkefelhalmozás" során úgy keletkezett, hogy a bankok kedvezményezettjei jutottak olyan hitelekhez, amelyek másnak nem adattak meg. Hogy mi kellett ahhoz, hogy valaki ilyen banki kedvezményezetté váljon, elképzelni sem tudom...
Ebben az ügyben X úr csak illusztráció. Nem követett el semmi törvénybe ütközőt. Miként a többi X úr sem, legyen szó akár timföldgyár, akár kavicsbánya privatizációjáról...