Miért hozam létre ezt a blogot? Mert 64 évvel a hátam mögött
nagyon sok mindenről van véleményem. És most már nyugdíjasként időm is van arra, hogy ezt a véleményt másokkal is megosszam. Sajnos, ez a vélemény általában elborzasztó - merthogy az ország, ahol élünk, Mutyiország (ez nem az én kitalációm, már sokan hívják így)... Persze egy tisztességesebb helyen a szakszerű és tárgyszerű vélemény másképp is megjelenhet. Ebben az országban, ahol úgymond "kivívtuk" a sajtószabadságot, közel sincs így. A közelmúltig azt gondoltam, hogy ha egy újságban megjelent egyoldalú, sőt kifejezetten félrevezető írásra reagálok, az nyilvánosságot kaphat. Ha egy százezreket romlásba döntő, előre eltervezett és állami segítséggel végrehajtott banki szélhámosságra rámutatok, az "eléri" a nyilvánosságot a nyomtatott és az eleaktronikus médián keresztül is. A nálam tapasztaltabbak már mosolyognak, ha idáig jutottak - és igazuk van. Merthogy nem az számít, hol az igazság, sem az, hogy hány embert érint, hanem hogy kinek lépünk a tyúkszemére, kinek az érdekeit sértjük, kinek a hidetéseiből és szponzorációjából élünk, stb. Tehát maradt ez az út. Az internetet ugyanis ilyen szempontok alapján (még) nem cenzúrázzák. És reménykedem abban, hogy mi itt a "föld alatt" azok a ludak vagyunk, akik legyőzzük a Disznót!
2009. január 25., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Tisztelt Uram!
VálaszTörlésÖrömmel látjuk, hogy valaki felvállalta ezt az ügyet. Mi hasonló sorsú kisbefektetők vagyunk, akik tehetetlenül és értetlenül állnak a dolgok láttán. Mi a CIB Bankkal állunk kapcsolatban. Többször érdeklőtünk a befektetésünkről, a zárolás elötti pénteki napon is, amire azt a felvilágosítást kaptuk,hogy ne vegyük ki az ingatlan alapból a pénzt, mert biztonságos és emelkedő árfolyamot mutat. Mi hittünk a banki alkalmazottnak , mivel mi nem értünk hozzá nem vagyunk pénzügyi szakemberek. Azóta futunk a pénzünk után, pedig a vállalkozásunknak és most már a családunknak is nagy szüksége lenne rá. Tisztelettel
Kis Attila
Elérhetőségünk: benjamin1992@freemail.hu vagy bebettike@freemail.hu